012. Krisztus légpermet, a spirituális felvállalás, krisztusi szeretet gyógyítása

10 490 Ft

Az Aura – Soma rendszere egyházaktól és hitrendszerektől független, talán az egyetlen markánssan megjelenő vallási alak az esszenciák világában a Krisztus kvintesszencia.

Talán mert a lényeg az, amit tanított.

Egyenlőségről.

Szeretetről.

Hitről.

Hívjuk bár Józsuénak, Jézusnak, Krisztusnak, Megváltónak vagy Prófétának, örökre nyomott hagyott a világunkban.

Lázadó volt, bár szeretünk csak a szeretet tanítójára emlékezni, valójában szembement az akkor elfogadott világrenddel, félt, de vállalta sorsát, hitt minden tudatosságával, és tanított felébredése pillanatától.

Vele, mint felemelkedett mesterrel kapcsolódni, a Szív Ajándéka.

Leírás

Kapcsolódó üveg: B55 Krisztus Egyensúlyüveg

Szín: Vörös

Sugár: Vörös

Kulcsmondat: Újraenergetizálás, védelem és törődés.

Kereszthalált halt, feláldozva magát az Eszméért, tudva, hogy annyira mély nyomot kell hagynia, hogy soha senki ne felejtse el a nevét.

A Krisztus kvintesszencia mélyvörös, ez az áldozatkész szeretet és a krisztusi védelem színe. Ez az energia nem feltétlenül a 2000 évvel ezelőtt élt történelmi személyhez kapcsolódik, mint inkább ahhoz a Krisztus-tudathoz, ami az emberiség Holografikus Mezejében formálódott azért, hogy az emberi lények felébredését, tudatosságát és szeretet-útját támogassa. Ez a Felemelkedett Mesteri tudat bárki számára elérhető, vallástól és egyháztól függetlenül, aki a szívét az Agapé, az Isteni Szeretet felé nyitja. 

A Krisztus Kvintesszencia mélyebb megértést hozhat életcélunkkal kapcsolatban, és segít tisztábban látni a Szolgálat Útját, vállalni az Elköteleződést azok számára, akik az emberiség és a Föld javára munkálkodnak. Segíthet felvállalni a felelősséget saját fényünkért és önmagunk földeléséért. Személyes, belső kapcsolatot hozhatunk létre a Forrással. Krisztus magát a felébredt Öntudatot képviseli: az igazságot, mely az egységben fejeződik ki, az Igét, mely Teremtéssé lesz, és magát a Logoszt. A Krisztus Kvintesszencia támogatja felébredésünket, amint a kundalini energia felemelkedik a gyökér csakra területéről, a vörös segít felismernünk, hogy mi az életünk célja, és hogy mit akarunk létezésünkkel kifejezni a világban.

A Libanoni cédrus és az ősi balzsamos folyadékok aromájának köszönhetően felidézheti a karácsonyi energiákat és illatokat.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„012. Krisztus légpermet, a spirituális felvállalás, krisztusi szeretet gyógyítása” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.