Varázslat a májusi Telihold éjjelén

közzétéve: Olvasószoba | 0

Vajon mikor van pontosan Beltain éjjele? Nem tudom. Csak az áramlásra figyeltem fel, mintha égi szirén énekét hallanám, és ahogy az órára pillantottam, láttam, hogy 11 óra elmúlt.

Pedig már lefeküdtem aludni.

Fogjam a Teliholdra, hogy nem tudtam aludni?… ja dehogy olyan csodálatos, ahogy a Hold-anya fénye fürdeti a hegyeinket. Persze hetekkel ezelőtt volt egy olyan gondolatom, hogy ez az éj különleges lesz, de aztán megfeledkeztem róla, jöttek a feladatok, az új csoport az Aura – Soma tanulására, hát persze, hogy Teliholdra érkeztek ők is, hát olyan szép ez a szinkronicitás.

Még onnan se jutott eszembe, hogy szakrális feladat van, hogy fura módon az egész családom máshol alszik, valahogy úgy rendezte az élet, hogy ezen a májusi éjszakán egyedül legyek.

Olyan volt, mint egy álom,

felkelni az ágyból, hallani a csábító szirén-dalt, látni az órát, tudni hogy itt az idő, elővenni a Maab palackot és a Grál kvintesszenciát, és elindulni az ajtó felé.

Amikor megvettük ezt az öreg pici házat a falakkal körülvett kerttel, akkor persze voltak ott olyan huncut gondolatok, hogy na tessék, pucéran táncolni akartál a holdfénynél, hát most itt van hozzá a hely, ahol senki nem zavar, de ez mindig olyan abszurd volt, hiszen hány nőt égettek meg boszorkányság vádjával, pusztán azért, mert ugyanazt érezte, mint én tegnap éjjel.

Hívott Luna

A ragyogó fénylő Holdanya hívott hogy csatlakozzak.

És hát hogyan is lehetne teljes testet bekenni Egyensúlyfolyadékkal, ha nem ruha nélkül?

Annyiban volt ez csak más, hogy kint kertben álltam, talpam alatt a Föld, fejem felett a tiszta csillagos égbolt, fürödtem a holdsugárban, a királykék és magenta olajban, és borzongatóan gyönyörűséges volt. Balzsamosan meleg volt az éjszaka, a kert falai visszaengedték a nappal melegét, és engem a pillanat varázslata borzongatott. Felnézve csak a Holdat láttam, minden csillagot elhalványított.

Majd vettem a kezembe a Grál kvintesszencia cseppjeit, karjaimat nyitott tenyérrel az ég felé tártam, a tudatomat a kehely létezésbe engedtem, és ahogy kell használni a kvintesszenciát, átfürdettem vele az aurámat, majd mélyeket lélegeztem a tenyerembe cseppentett tiszta illatból.

Csoda volt. Igazi csoda.

Csoda, ami valahol bent születik, felébredt emlékezés, egy ősi szent szakrális feladatra, a megfelelő időben, a megfelelő helyen.

Férjjel és gyerekekkel szinte soha nem vagyok egyedül, de ezen az éjszakán a Telihold felé vezető út csak az enyém volt, bennem nyílt a Kapu, egyedül léphettem át,

emlékezve arra, hogy ki vagyok, honnan jöttem és mi a dolgom.

Ma minden ugyanaz és mégsem. Már nem lehet semmi ugyanaz, ma ismét be kell mennem mesélni az Aura – Soma palackokról, de belül már valami más létezés van. És most lassan elindulok, várnak már, és én csak mesélek és mesélek, mindent amit csak tudok, amit csak lehet, és engedem be őket saját palackjaikba és a színek varázslatos világába. 

Csoda és gyönyörűség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.