Színek és fények

Színterápia. Kevéssé ismert fogalom vagy módszer Magyarországon, pedig ha ismerjük a színek fizikáját, egészen elképesztő, milyen változásokat tudnak előidézni a testi sejtekben. Nézzük tehát először, hogyan jön létre a szín a fényből.
Ha a testem alapvető egységét nézem, akkor sejtekből állok össze. Ha azonban a sejteket tovább bontom, atomokat kapok. Minden atom tartalmaz egy pozitív töltésű atommagot, és körülötte keringenek a negatív töltésű elektronok. Minél távolabb vannak az elektronok az atommagtól, annál több energiájuk van. Tehát a legtávolabbi pályán keringő elektronnak van a legnagyobb energiája. Mint egy többsávos kör alakú autópálya, ahol elvileg záróvonal van a sávok között. De mi történik, ha az elektronunk sávot akar váltani?
Ha az elektron elmozdul a pályájáról, azaz „sávot vált”, ún. kvantumugrást hajt végre, energia szabadul fel, és ez az energia egy foton lesz, hullámként áramlik ki a világba (születésekor részecsketermészete van, de utána hullámtermészetű lesz).
Ezek az ún. fényhullámok, amiknek a színét az határozza meg, hogy mennyi energiát tartalmaznak.
A legkevesebb energiája a vörösnek van, a legtöbb a lilának, és a fehér fény minden színt, tehát minden energia-spektrumot tartalmaz.
Tehát minden olyan esetben, amikor egy szín érintkezik a szemünkön keresztül az agyunkkal, sőt a bőrünkkel, a szín hullámtermészete találkozik a mi testünk atomjaival, és ezen atomok saját fotonjaival, és a két hullám összesimul.
Így történhet az meg, hogy a színek hulláma, rezgése egyértelműen hatással van a testi-lelki működésünkre.

Mi a terápia?

Terápia minden olyan bennünket érő hatás, ami a test-lélek-szellem jobban levését célozza meg, és képes bennünket egy egyensúlyi állapot, az „egész-ség” felé billenteni. Tehát a színterápia azt jelenti, hogy a színeket annak a szolgálatába állítjuk, hogy egyre egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak legyünk, és a lelkünk is kisimuljon.

Mi az Aura – Soma?

Azt jelenti „fény-test”. Az emberi lények fény-természetére utal. Ha visszakanyarodunk a fény fizikájához, megérthetjük, hogy a testi sejtek is fotonokat bocsátanak ki, és ha az atomot tovább bontjuk kisebb egységekre, akkor olyan energiacsomagokat kapunk, ami a kvantumfizikai kísérletekben fényvillanásként jelenik meg. Tehát ha bármely élőlényt lebontok elemi részeire, tiszta fényt kapok.
Az Aura – Soma minden Egyensúlypalackja (Equlibrium), minden esszenciája ezt a fény-lényt (embert) segíti hozzá a saját egyensúlyi állapotához.
Így lesz belőlünk idővel Homo Lumines
Minden palack tartalmazza a színek rezgését (hullámtermészet), gyógynövényesszenciákat, folyékony kristályokat, illatokat. És ezen felül minden, amit itt használunk, egy ún. energetikai behangoláson megy keresztül, ami olyan, mintha a folyadék kapna egy számítógépes programot, ami meghatározza, hogy mi a dolga, miben segít, milyen változást hozzon létre.
Mivel a tudat hatással van az anyagra, ez a behangolás megváltoztatja a fizikai összetevők rezgéseit, és folyadékról lévén szó, az egyensúlyolaj kristálytermészetét.

Tanfolyamok-Programok

 

Ki találta ezt ki?

Az Aura – Soma alapítóját Vicky Wallnak hívták. 1918-ban született, és az Aura – Soma rendszerét 1984-ben élete végén hozta létre. Nem tudta pontosan mi született a keze alatt, csak abban volt biztos, hogy olyan, mint Kleopátra szépségolaja a bőrnek (az Aura – Soma termékek jelenleg is kozmetikumként vannak engedélyezve). Az, hogy az energetikai behangolása mennyire hatékony volt, csak a következő hónapok és évek során derült ki, ahogy jöttek a visszajelzések a különleges szépségolajokról, a testi-lelki átalakulásokról, a megváltozott életekről. Az Aura – Soma szélsebesen terjedt a világban, kiépült a hozzátartozó oktatási rendszer, ma már minden kontinensen megtalálható. Jelenlegi vezetője Mike Booth, aki járja a világot, és tanít.

Miért jobb ez a többi színterápiánál?

Mert nem csak a színeket használja. A színekkel való gyógymódot ötvözi a gyógynövényekkel, illatokkal, kristályokkal, és az energetikai behangolások az emberi energiamezőben, az aurában hoznak létre áramlást és ezáltal változást.
Hogyan lehetek Aura – Soma konzulens?
Az Aura – Soma konzulensi képzés a nemzetközi Aura – Soma tanároknál lehetséges, erre Magyarországon is van lehetőség, azonban a hivatalos nemzetközi végzettséget fenntartani hosszú távon csak magasan kvalifikált külföldi tanárok által tartott képzéseken lehetséges. Erről szívesen adunk bővebb felvilágosítást, ha ez a nemzetközi vonal érdekel, kérlek írj nekünk:
aurasoma@aura-soma.hu
Azonban mi az Aura – Soma Hungary szakemberei bár nagyon szeretünk nívós képzéseken külföldön továbbképződni, szerettünk volna egy olyan oktatási rendszert, ahol a tehetség, a szorgalom és a gyakorlás dönti el, hogy ki válik hivatásos segítővé, úgy is, hogy évekig magyarul, magyar tanároktól magyar áron tanul.
Ezért hoztuk létre a SZÍNTERÁPIA KONZULNES képzést.
Ha szeretnél hivatásos segítővé válni, az Aura – Soma palackokkal dolgozni, egy profi és hatékony segítői csapat tagja lenni, itt találod a képzéseinket:

Tanfolyamok-Programok