Az Egyensúlyüvegek színeihez rendelhetünk kvintesszenciákat. Bár ezek olyan sajátos esszenciák, amiket gyakran használunk önmagában. A kvintesszencia alkimista fogalom, azt jelenti, az 5. elem. Amely az emberi tudat magasabb szintjét, a tudatossá vált embert jelenti.

Tehát a kvintesszenciák használata által emeljük a rezgésszintünket, és aktivizáljuk lényünk magasabb rendű aspektusát, a bennünk élő mestert.

A kvintesszenciák Felemelkedett Mesterekhez tartoznak, olyan magas szintű tudati lényekhez, akik (már) nincsenek emberi testben, az Angyali Szférák és a Földi Világ között vannak valahol, hogy szolgálják az emberiséget. Valamennyien egy-egy színsugárhoz kapcsolódnak.

A kvintesszenciák is színesek, itt az egyensúlyüveg színéhez társítunk kvintesszenciát pl. a 4-es Napfény mentő palackhoz társíthatjuk a Kuthumi és a Lady Portia kvintesszenciát is.

Vannak palackok, amik a mestersorozathoz tartoznak, itt egyszerűen az El Morya palackhoz az El Morya kvintesszencia tartozik.

A kvintesszenciákat elsősorban az asztráltest „karbantartására” használjuk. Ez a fizikai testet körülvevő érzelmi energiatest, a bőrünktől kb 30 cm-re helyezkedik el.

3 cseppet cseppentünk a csuklóra, összedörzsöljük a két csuklót, majd átsimogatjuk a testünket körülvevő aurát. Ha ezzel megvagyunk, vegyünk 3 mély lélegzetet a csukló területéről.

De használhatjuk úgy is, hogy az életterünket energetizáljuk vele, vagy éppen magunkkal visszük az irodába.

választok kvintesszenciát

Jelenleg 15 féle kvintesszencia van:

El Morya: béke, szülőkkel való sorsrendezés

Kuthumi: tudatos jelenlét, tündérekkel való kommunikáció

Lady Nada: istenanyai, papnői energia, finom női harmónia

Hilarion: a szinkronicitás, a türelem fejlesztése

Seraphis Bey: a tökéletes tisztító energia mindenre

Krisztus: az életfeladat felvállalása

St. Germain: átalakulás, mesterré válás

Pallas Athene: az erős, egyedülálló nő szerepének lerakása, finom energiaárnyalatok érzékelése

Orion & Angelica: párkapcsolati minták gyógyítása

Lady Portia: az áldozatszerep feloldása, az önértékelés gyógyítása

Lao Ce & Kwan Yin: karmaoldás

Sanat Kumara & Lady Venus Kumara: égi szülők, gyerekkor gyógyítása

Maha Cohan: szabaddá válni a fizikai világtól

Djwal Khul: a szív megnyitása

St Grál és Solar Logos: az abszolút kinyílás, kehely, Mária Magdolna energiája