Események betöltése

« Összes Események

Színpszichológia – Bevezetés a színterápiába, kezdő csoport február 8-9. (szombat és vasárnap)

2020-02-08 10:00 - 2020-02-09 17:00

Aura – Soma alapok

Ismerd meg, hogyan hatnak a színek, és hogyan segítenek a választott Aura-Soma palackjaid egy jobb élethez elérni, gyere el személyesen, hogy élőben megtapasztald a színek varázslatát

Amikor az Aura – Soma üvegekkel először találkoztam, elvarázsolt a színeknek az áramlása, ahogy akkor előttem ez a különleges rendszer megnyilvánult. Huszonéves voltam, és az üvegek színei többet meséltek rólam, mint amit én akkor magamról tudtam. Azóta eltelt nagyon sok év, és én egyre közelebb kerültem ahhoz a megértéshez, amit önismeretnek nevezzük, ahhoz a fejlődéshez, amit tudatosságnak nevezünk, végül eltelt közel 2 évtized, és én az a személy lettem, aki másokat is kísér ezen az úton.

 

Vicky Wall azt mondta, hogy az Aura – Soma CSODA és TÜKÖR.

 

Én mélyen egyetértek vele. Csoda, mert minden emberi lény egyszeri és megismételhetetlen csoda, a lélek és a személyiség mélyülő rétegeivel, amit az Egyensúlyüvegek tükörként segítenek felfedezni, sőt át-transzformálni.

A színeken keresztül fogunk betekinteni az emberi lélekbe, önmagunkba. Megismerni Azt, Akik Vagyunk, Akinek Születtünk, ami a dolgunk a világban. Csoda, amikor megértjük, mi végre vagyunk itt a földön, és tükörként fogják megmutatni választott üvegeink, hogy milyen mélységek rejlenek bennünk.

Ezen a 2 napon a saját személyes üvegeinken keresztül ismerjük meg a színek jelentéseit, kapcsolódásait a lélekhez, a tudathoz és a fizikai világhoz.

 

Miért jó hozzánk jönni tanulni?

 

Mert ha pszichológiát szerettél volna tanulni, és a színeket is imádod, hát ez az a hely, ahol ez a kettő találkozik 🙂

Mert minden képzés egyben Aura-Soma konzultáció, ahol a tanár mesél a választott üvegeidről.

Mert a választott üvegeidből meg tudom mutatni, hogy mi az életfeladatod, és hogyan tudod ezt kiteljesíteni

Mert a saját utadra lépve végre igazán önmagad lehetsz

Mert elképesztően sokat mesélek arról, hogy mit is jelent pontosan a Hold minőség. Arról a fejlődési útról, ahogy a lánygyermekből Vénuszi Nő lesz, majd ragyogó Telihold, és kiteljesedik nőiességében. Az Aura – Soma palackok között nagyon-nagyon sok olyan üveg van, amik a nőiesség gyógyításában játszanak szerepet.

Mert van az a mondás, hogy minden férfi olyan mértékben lesz FÉRFI, amennyire a vele egy térben lévő nő NŐ. Mi a Férfi útja? Hogyan és miért válik férfivá? Mitől lesz sikeres, és mi a siker? Mi a bőség? Hogyan kapcsolódik őssze a férfi-lét és a biztonság? Mit tehetünk mi nők a Férfiak elköteleződéséért? Bár mindannyian emberek vagyunk, valójában a férfi és női lét különböző aspektusait éljük meg. Erről a Yin-Yang egyensúlyról sokat mesélnek az ősi bölcsességek, és ezen a 2 napon számomra fontos, hogy ebből minél többet átadjak.

Mert aki nálunk tanul, az az Aura Soma Hungary saját oklevelét kapja, az általam összeállított jegyzetet (20 év rutin), és az oktatás hanganyagát (személyes részeket töröljük)

Mert végre hozzád hasonló emberek között lehetsz, akik kíváncsiak, nyitottak, érdeklődőek kreatívak és békések. Amúgy tudtak, hogy a türkiz a kreativitás és a szabadság színe?

Mert itt kiléphetsz a hétköznapok sodrásából, a mókuskerékből, egy teljes hétvégén színek, illatok és fények vesznek körül, mert a meditáció csendjében ellazulhatsz, és olyan helyre érkezel, ahol a lélek gyógyulni tud

 

Mi az, amit biztosan megtanulunk ezen a 2 napon?

 

Minden szín jelentését. Minden Aura-Soma kurzus a színek jelentéstartalmára épül

Az ún. mentőpalackokat. Azokat a jolly jokereket, amiket akkor is ajánlhatunk, ha még nem megy a 4 üveges konzultáció

A választott palackjaidat. HÁT PERSZE, HOGY EZ A LÉNYEG! Hidd el, én élvezem a változatosságot, hogy nincs két teljesen egyforma csapat, te meg nagyon fogod szeretni, hogy végre arról tanulhatsz, ami tényleg érdekel. A személyes oktatás abban ad többet az online képzésnél, hogy rajtad és a választott üvegeiden van a fókusz.

Személyesen kérdezhetsz, a saját életedre vonatkozóan, a saját üvegeidről, és mi meghallgatunk téged.

Ez az a tér, ahol te nagyon fontos vagy.

Mi itt a központban azért vagyunk, hogy neked legyen hova megérkezned, testben és lélekben is.

Ez az a hely, ahol a személyes (offline) tanfolyam végre lerakhatod a problémádat.

És mi az üveggek itt vagyunk, hogy megoldjuk a gordiuszi csomókat.

Lásd a világot egy magasabb és egyúttal mélyebb nézőpontból. Láss a dolgok mögé, lásd saját életed megoldókulcsait

A nőiesség, az nekem nagyon fontos. Nagyon sok nővel találkoztam az évek alatt, ezrekkel, az összes létező nőiességet érő problémával találkoztam már, ezért ez lett a fő szakirányom. Az Aura – Somán túl, ezzel foglalkoztam a főiskola óta, ezt kutattam, válaszokat a kérdésre, mestereket, öregeket, férfiakat kérdeztem, hogyan működik a férfi-női világ, és átadom amit erről tudok, mert bizony az üvegekkel ez elő fog kerülni. Ha itt elakadtál, és nem olyan a magánéleted, amit szeretnél, minden tudásom a tied.

Magadba fektess

Szeretném, ha felfedeznél egy nagyon klassz irányt: “magadba fektess” … ez az a hely, ahol abszolút megteheted.

Fantasztikus látni, ahogy a lányok, asszonyok hogyan bontják ki önmagukat, mint a szirmot bontó virágok.

Ki vagy te valójában?

Milyen fantasztikus lehetőségek rejlenek benned?

Ki van a családi minták alatt?

A nőiesség ezer árnyalata rejlik benned, és itt ebben a gyógyító térben ki tudjuk bontani.

Fedezd fel önmagad, a tehetségedet, a nőiességet, a női erőt, ami finoman irányít, áramoltat, szeret és gondoskodik.

Hogyan szelídítsünk meg egy férfit?

Női létezéssel 🙂 Kibontott szirmokkal. Nevetős szemekkel. Szerető mosollyal

És ezt akkor tudjuk a lehető legjobban megvalósítani, ha letettük azokat a családi energiákat, amik az ellenkező irányba visznek minket.

Erre fókuszálunk ebben a 2 napban, a személyes oktatáson, az általad választott üvegekkel.

 

 

 

Várlak Szeretettel!

Baksáné Bábity Viktória

Aura-Soma tanár

Párkapcsolati mentor

 

Időpont: 2020. Február 8-9.

szombaton: 10.00 – 18.00

vasárnap: 10.00 – 18.00

nem ottalvós a buli, de ha messziről jössz, és szállásra van szükséged feltétlenül szólj, van ágyunk a számodra

helyszín: Aura – Soma Hungary, II.ker. Bécsi út 20. fsz 1., csengő: Aura – Soma Hungary

Óbudán vagyunk a Kolossy tér mellett

 

Részvételi díj:
40.000 ft/fő/2 nap

Early bird: 35.000 ft január 10-ig történő jelentkezéssel

Jelentkezés:

aurasoma@aura-soma.hu

+36 70 60 444 89

 

Ha bármilyen kérdésed adódna a képzéssel kapcsolatban, kérlek vedd fel a kapcsolatot velünk az aurasoma@aura-soma.hu e-mailcímen.

 

Részletek

Kezdés:
2020-02-08 10:00
Vége:
2020-02-09 17:00