A férfierő megszelídítése

posted in: Olvasószoba | 0

Nőnek lenni sokoldalú létezés. Élem nap, mint nap, vagyok lány, asszony és anya, éltem egyedül várakozva, amazonként majdnem-kapcsolatban, élek feleségként és anyaként, magházként táplálva a velem együtt élőket. Nőnek lenni csoda és tükör. Csoda, mert életet hozhattam a világra, és tükör, mert minden rossz mondatomat előbb-utóbb visszakapom a gyerekeimtől. Nőnek lenni szerelem és szenvedély, ahol hullámhegyekben szeretjük egymást és hullámvölgyekben tartjuk meg azt, amelyikünk borul, bízva és kitartva, hogy a szövetségünk erősebb, mint a pillanatnyi hülyeségünk.

Anyaként, társként, sőt lánygyermekként is Föld vagyok. Tápláló talaj, szülések utáni testtel, ölelő dombként, haragomban hegycsúcsok fölé tornyosuló fellegként, de leginkább lankás talajként stabilitást adva a szeretteimnek.

És minden, amit táplálok, faként növekszik

bennem

belőlem

mellettem

értem

értük

Végtelenül hálás vagyok ezért a növekedésért.

Mert a férfi szerelme tűz, lobogó láng, perzselő az ölelésben, a vallomásban, a harcban, ha az övéiért mozdul. Hogyan meséljek Róla? A benne élő Tűzről, ami olyan sokáig szunnyadt, mert nem volt Fa, ami táplálja, és nem Föld, amiből Fa nőtt volna. Hogyan meséljek Róla, akit szeretek, akinek gyermeket szültem, aki azért lett a nagy Ő, mert aki előtt fejet hajtasz, akit tisztelsz, azt csak nagybetűvel lehet írni. Sokáig ott volt bennem a kérdés, hogy vajon van-e benne bármiféle tűz? Kételkedtem, és amíg nem bíztam, és nem bíztam rá magam az erejére, addig nem lehettem biztos benne, hogy lángra lobbanthatom benne a lángot. Az Ideát, a férfilét esszenciáját, ahol egyszer csak megérzi a szikrát, sárkányüvöltéssel lángra lobbantja azt, és engedi a világba áradni, hogy aminek égnie kell, menjen, aminek újjászületnie az főnixként kezdődjön újra.

Ugyanakkor áramló víz, szelíd vagy éppen sodró, ahogy a természete engedi, kiáradva áramlik egymás felé a szerelmünk, beszédesre nyitva a csendeset és elnémítva a hencegőt. Mert a víz a hegyeket is elmossa, ha két ember tényleg szereti egymást. Mi másban lehetne bízni, ha nem ebben a szerelemben? Bíznom kellett benne, de leginkább a szerelemben, ami bennünk született, ami a különbözőségeinket is elmosta.

Bíznom, és erejére rábíznom kellett magamat, merni önmagam belsejére figyelni, a magházra, a magra, hogy növekedjék, fonják körül a szerelmem ágai-levelei, legyen ott a figyelmem, és már ne akarjak tűz és sárkány lenni.

Hogyan ne legyek sárkány.

Hogyan ne égessem fel a saját világomat, azért, mert életem nagyobbik részében azt tanultam, hogy helyt kell állnom, mint egy férfi.

Mekkora tévút volt, mennyire elbaltázott irány, kivágott fa, amazon létezés.

Neki kellett dőlnöm a saját fámnak, nem felperzselni, életben tartani, sőt növekedni hagyni, hogy megérezzem, valójában a velem élő férfit táplálja. Az Ő tüzét.

Van az a tűz és van az a vas, ami rombol. Ha nincs kiért szolgálatba állítani. Ha nincs kiért harcolni, csak valaki ellen. Ha a sárkány otthon vár, felperzselve az otthont, melegség és csendes ölelés helyett. Felperzselt otthon-félében a harcos, a király nem talál békét. Valójában nincs hova hazamenni. És akkor a benne lobbanó tűz a vasat emeli magasra, és értelmetlen vagdalkozás, erőfitogtatás, sőt háború lehet belőle. Ha ő valóban férfi, a vasnak irány kell, és cél, és ok, hogy építsen, teremtsen, hogy a Fa és a Föld biztonságban legyen.

Csak biztonságban érezve magam növekedhetek nőiességemben, és adhatok a magnak és mindennek, akinek szüksége van rám. De a legtöbb, amit adhatok ennek a Mindennek, az az otthon békéje. És akkor a fémet táplálni kezdi a tűz, kardból kalapács lesz, eszköz, szerszám, és egy fáradt, de elégedett harcos-király, hogy ez is jó nap volt.

Ez egy szelíd pillanat lesz. A férfi önmaga erejét szelídíti meg, állítja irányba, nem legyűrve, csak beleengedve a teremtésbe. A férfierő megszelídítése valójában simogatás. Ölelés. Kérés. Köszönöm. Szerelem.

Harcos-királyunk boldog, ha van célja a létezésének. Mert a férfi, aki már egyszer megélte, hogy otthont teremtett, családot védett és szeretett, az tud majd mozdulni magasabb ideák, célok felé. De a vezérlő csillag, sőt telihold akkor is a női bölcsesség lesz, ami akkor tud igazán kiteljesedni, ha biztonságban vagyok. Ha Föld lehetek, föld-anya, melegség, otthon és táplálás.

Ha ölelhetek, szerelmes lehetek, nevetős szemmel a napfénybe emelve kettőnket, félelem nélkül, biztonságban szerethetek. De itt körbeér a kör. Mert a Föld lesz mindennek az alapja.

Talaja a Fának, a belső növekedésnek. Ami táplálja a férfi tüzét. Ami táplálja a vasat, a harcos-király erejét. Ami táplálja a Földet, mert érte harcol és teremt.

Thor kalapácsa.

 

Ha szeretnél finomodni, változni, nőiességedet transzformálni, várlak a legközelebbi csoportomban 🙂

ITT

Szeretettel, Bábity Viki

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük